Téren és időn kívülre kerülünk Szegedi Csaba Flow festményciklusát nézve.... Minden egyes kép egy kiszakított részlet, egy szegmens a folytonosság szövedékéből. Az az érzésünk, mintha egy filmtekercs egy-egy darabját néznénk, amely maga is filmszalagokból épül fel. Emlékfragmentumok és időtöredékek állnak össze egy végtelen történetté, ahol minden kép önmagában is időmértékes jelenlét. A horizontális képelemek, akár a vízszintesen húzott ecsetnyomok a vásznon tovább tagolják, újabb ütemekkel bontják meg az időfolyamot. A kompozíciók ritmikusak, dallamosak, zenei asszociációkat idéznek...
(Dr Szeifert Judit)
Szegedi Csaba minden körülmények között ragaszkodik a megfigyelt, vizsgált dolgok érzéki, eleven karakterének megőrzéséhez, ahhoz, hogy művei lélegezzenek, éljenek, önállósággal rendelkezzenek, bátrak és felszabadultak legyenek. Éppen a konkrét látványélmény megőrzött emléke s az immár csak színtestté váló elvont motívumok közti csiki-csuki, az állandó szemléletváltásra kényszerített nézői attitűd jelenti az állandó vitaminforrást…
...mostani képein eljutott a tudatosság és ösztönösség immár nehezen elválasztható együttes működéséig. Az egy-egy központi motívum köré szerveződött tektonikus formákkal, az álmosan cammogó vagy éppen céltalanul lebegő alakzatokkal való játék után most dinamikusan hullámzó sorokba rendezi műveit. Rendezi, azaz inkább hagyja, hogy a színes csíkok ritmikus tagolásban egymáshoz, egymás mellé áramoljanak. Ez a szűnni nem akaró mozgás lesz a művek egyik meghatározó, címadó vonása...
(Dr Pataki Gábor)