Our first statement is that Csaba Szegedi is an extremely conscious artist. With a regular career spanning from the high-school through the academy to the doctoral degree, to the university tutorship, with no major oscillations, loyalty to his masters, scholarships, artists' residencies, well-separable stages, and a studio built with many years of work providing him an ideal space for creative work. Before anyone could stylize his course of life as a textbook example we must point out right away that he does not use the tools of bohemia, he creates stable conditions for himself for the very reason that he can concentrate with all his strength on art, more precisely on the artistic problems that arise during the process of creation, and their solution possibilities.
Because that’s what he actually likes. The challenges, the boundary situations, asking questions and their solutions. This has moved him – as his recently published exciting book World-View testifies - in his perspective research, when he reached from the “Raumkasten” space to a spherical perspective that modeled the interior of the sphere with 5 and 6 points and provided a radically new space experience. But his experiences in colour dynamics are also important, for instance what it might be like – he asks in an interview - to meet a cobalt blue and a brown umbra, instead of Lautréamont’s autopsy on the canvas in this case. I think that the importance of colorism does not need to be particularly justified in the case of the images you can see now. Here are then the various explorations in borderline situations such as the ones in relation with topics, like with numbers, or in the case of Manhattan buildings become streaks of colour. But we can find many examples for maximizing pictorial transcripts through examples of landscapes or studio interiors too.
Our next statement however is that all these experiments never result in some kind of doctrinal abstraction. In all circumstances, Csaba Szegedi insists on preserving the sensual, vivid character of the things he observes and examines, so that his works breathe, live, have independence, are brave and liberated. Exactly this double mill between the preserved memory of the concrete visual experience and the abstract motifs becoming now just bodies of color, that is the viewer's attitude forced to constantly change approach – this provides constant source of vitamin.
And our third statement is that in his current pictures, he has reached the joint operation of awareness and instinct, which is now difficult to separate. After playing with tectonic forms organized around a central motif, sleepily reeling or aimlessly floating shapes, he now arranges his works in dynamically undulating rows.
He arranges, or rather lets the color stripes flow together and along one other in a rhythmic articulation. This movement that does not want to stop will be one of the defining, titular feature of the works...
(translation will be soon completed)
A flow, „áramlás” kifejezésről eszünkbe kell, hogy jusson Csikszentmihályi Mihály, a méltán világhírű unortodox pszichológus elmélete. Azt az állapotot, melyben minden más frusztráló tényezőt, sőt az időre való figyelést is kikapcsolva, teljes személyiségünket és testünket is koncentrálva sikeresen érünk el egy általunk előzetesen kitűzött célt, flow-nak nevezi, s az emberi boldogság egyik legfontosabb forrásának tartja. S mint ilyen, gyakorta valósulhat meg a művészi tevékenység, adott esetben a festés folyamatában.
Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy homlokon csókolja Szegedi Csabát a Múzsa, mire ő ecsetet ragadva rögvest dolgozni kezd. Képeinek nincs köze a pillanat hevén, a szinte akaratlan kézmozgásokon alapuló gesztusfestményekhez. Kiindulópontja bevallottan a látvány, pontosabban annak valamilyen emléke, lenyomata. Nézi, naponta látja a víztükröt s körülötte a dombokat, látja a légköri viszonyok, a fény, a növényzet változásait, leszűr belőle egy jellemző, emlékeiben rögzülő összbenyomást, esszenciát. Ehhez társulhatnak más asszociatív töredékek, mondjuk az örök szerelem, Itália téglavöröseiről, az indiai, goai művésztelep varázsos pillanatairól. Hangulati sűrítmények, a múlt század fordulóján élt művészek kedvenc kifejezésével élve Stimmungok raktározódnak így el, melyek aztán kiválasztásuk és koordinátáik hozzávetőleges kijelölése után a festés folyamán fognak kibomlani.
Mert ezután kezdődik a valódi flow. A színcsíkok, a tájstruktúrák és egyéb emléknyomok töredékei vízszintes, de elevenen hullámzó sorokba rendeződnek. Egyfajta egyéni írás, addig a belsőben vezetett, de most nyilvánosságra kerülő napló betűivé válnak, ritmusuk, vissza-visszatérésük teszi lehetővé számunkra is a képek olvasását. S itt jönnek elő az áramlás-élmény megéléséhez (s a nézőnek való átadásához) szükséges automatizmusok, begyakorolt mozdulatok is. Mert ahogy egy szöveg lejegyzésekor nem morfondírozunk egy betű írásmódján, a festés folyamatában Szegedi Csaba is „elengedi magát”. Úgy húzza az ecsetet, vonja a festőkést, hogy nem kell szüntelenül kontrollálnia magát. Nincs bizonytalankodás, tudja, hogy jó helyre megy a kézmozdulat.
A lényeg: eleven, az alkotói hitelességet őrző és érzékeltetni tudó képfelület keletkezik így. Olyan, mely egyaránt tudja közvetíteni alkotója koncepcióját és érzelmi állapotát. Olyan, melynek segítségével mi is érzékelünk valamit a képek, tárgyak szakadatlan áramlásából, a világból.
Dr. Gábor Pataki's opening speach at the „Flow” exhibition
(Pelikán Galéria, Székesfehérvár 2019.)
